Nőtt a továbbtanulási kedv; tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában.
Bódis József egy órával a felvételi ponthatárokat ismertető rendezvény előtt elmondta: 2020-hoz képest ebben az évben 10 ezer 300-zal többen – mintegy 102 ezren jelentkeztek – a felsőoktatásba. Az államtitkár nagyon jónak értékelte ezeket a számokat, hozzátéve, hogy a fiatalok szeretnének diplomát szerezni; „nőtt az oklevél és a diploma presztízse”.
A fiatalok „olyan jövőképet képzelnek maguknak, amelyben a képzettség és a minőség komoly szerepet kap” – fogalmazott az államtitkár.
Mint kifejtette, nőtt az érdeklődés az agrár- és pedagógusképzések, valamint a műszaki-informatikai képzések, valamint az orvosképzés iránt is, a „slágerszakok” ugyanakkor továbbra is a gazdaságtudományi képzések.
Bódis József beszámolt arról is, hogy az új külföldi hallgatók számáról még nincsenek pontos adatok, de összességében több mint 38 ezer külföldi hallgató tanul Magyarországon. Megjegyezte azt is, hogy az ő számukat tovább kívánják emelni.
Forrás: MTI
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…