Az online vizsgákon elkövetett rendszeres csalás miatt kizártak 45 elsőéves joghallgatót a Bukaresti Tudományegyetemről – jelentette be kedden Marin Preda, a tanintézmény rektora.
Az edupedu.ro oktatási portál múlt héten számolt be arról, hogy az egyetem jogi kara csaknem félszáz elsőéves hallgató kicsapását kezdeményezte, az ügyészi, bírói, illetve ügyvédi hivatásra készülő fiatalok ugyanis Whatsapp üzenetküldő-csoportokba tömörülve, rendszeresen puskáztak és közösen oldották meg a tételeket az online vizsgákon.
A csoport egyes tagjai „oktató filmeket” is küldtek az újoncoknak arról, hogyan puskázzanak, miként helyezzenek el egy másik képernyőt, amelyről „ihletet” szerezhetnek az online vizsga alkalmával.
Bár a tanintézmény történetében nem volt még példa ilyen tömeges kizárásra, a bizonyított – és a vétkesek által beismert – vizsgacsalásra Preda szerint nem létezik más szankció, ezért a jogi kar tanári testületének nagy többséggel megszavazott előterjesztése alapján jóváhagyta 45 hallgató kizárását.
„Nem szabad eltekintenünk a helyzet erkölcsi vetületétől: a jogi kar jelenlegi hallgatóinak kell majd igazságot szolgáltatniuk a jövőben, márpedig egy jogállamnak korrekt, tisztességes jogászokra van szüksége” – mutatott rá a Bukaresti Tudományegyetem rektora.
Forrás: MTI
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…
A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…
A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…