Felsőoktatás

Csütörtökön lejár a tavaszi félév első Diákhitel-igénylési határideje

Február 15-ig kell a hallgatóknak benyújtaniuk a hiteligénylési kérelmet ahhoz, hogy március közepéig megkapják a kért diákhitelt – közölte a Diákhitel Központ Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a képzés díjára költhető Diákhitel2-t 2017. október óta nullaszázalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók. A szabad felhasználású Diákhitel1 2,3 százalékos kamattal nyújt segítséget a diákoknak.

A tanév második szemeszterétől a Diákhitel1 keretében havi hetvenezer forintot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá. Külföldi részképzés – például Erasmus, AIESEC – esetén két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, ez egy félévre akár 700 ezer forintot, egy teljes tanévre 1,4 milliót jelenthet.

Diákhitel2 esetében a felvehető hitelösszeg maximuma az igénylő képzési költségének összege. Az önköltséges hallgatóknak február 1-jétől az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek idegen nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2-ből – olvasható a közleményben.

Kiemelték, hogy ettől a szemesztertől az eddigi 40 év helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Ezzel egyidejűleg a törlesztés legkésőbbi megkezdésének életkori határa is 40 évről 45 évre nő.

Szerződést 2017 szeptembere óta személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok használata nélkül, elektronikus aláírással is lehet kötni. Az e-szerződés előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés és az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása – írták, hozzátéve, hogy az új lehetőség mellett az eddigi, a DiákhitelDirekten keresztül kezdeményezett vagy személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak. 

A Diákhitellel kapcsolatos információk, tudnivalók a Diákhitel Központ internetes felületén érhetőek el, a budapesti Kacsa utcai ügyfélszolgálaton pedig továbbra is lehetőség van személyes ügyintézésre.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.