Karrier

Egy felmérés szerint az IT, technológia területén tanuló vagy dolgozó fiatalok érzik leginkább biztosnak munkahelyüket

Az IT, technológia területen tanuló vagy dolgozó fiatalok tartják leginkább biztosnak munkakilátásukat a koronavírus-járvány kedvezőtlen munkaerőpiaci hatása ellenére, leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak, és a bölcsészek érzik magukat leginkább érintettnek – közölte országos reprezentatív felmérésének eredményét a Zyntern.com állásportál az MTI-vel.

A Zyntern.com gyakornoki és frissdiplomás állásportál kérdőívet több mint 3000 fiatal töltötte ki az elmúlt 1 hónapban, és közülük 27 százalék jelezte, hogy elvesztette gyakornoki vagy főállású munkáját.

Szakterületenkénti megoszlásban a bölcsészek (38 százalék) és a szakmunkások (37 százalék) voltak legnagyobb arányban, a legkevésbé érintettek az agrár, a mérnöki és az IT területen dolgozó fiatal munkavállalók.

Korosztályos megoszlásban a 20-23 éves korcsoport a leginkább érintett (32 százalék), földrajzi megoszlás szerint pedig az látható, hogy a budapesti fiatalok nagyobb arányban vesztették el munkájukat (29 százalék), mint vidéki társaik (23,5 százalék). A válaszadók 15 százaléka jelezte, hogy a fizetését csökkentették.

A koronavírus közép- és hosszú távú munkaerő piaci hatásait vizsgáló kérdésre, a kitöltők több mint fele válaszolta, hogy a cégek erőteljes digitális fejlesztésekbe fognak kezdeni, illetve, hogy nehezebb lesz elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Szakterület szerint leginkább a bölcsészettudományok és a társadalomtudományok, a pedagógia területén tanuló és dolgozó fiatalok számítanak arra, hogy nehezebb lesz elhelyezkedni a koronavírus hatásai nyomán. Őket követik a gazdasági területeken tanuló és dolgozó fiatalok. Ebben a kérdésben a 24-26 éves korosztály a legborúlátóbb, több mint 55 százaléka gondolja úgy, hogy nehezebb lesz munkát találni. A vidéki fiatalok optimistábbak a kérdésben budapesti társaiknál.

A válaszadók 34 százaléka gondolja azt, hogy csökkeni fognak a bérek a járvány nyomán, ebben a kérdésben optimistábbak a vidéki fiatalok, és több mint 3 százalék azok aránya, aki béremelésre számít – közölte a Zyntern.com.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.