Közoktatás

Érettségi – több mint 18 ezer diák vizsgázik németből

Több mint 18 ezer diák tesz írásbeli érettségit német nyelvből pénteken országszerte – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

A hivatal tájékoztatása szerint német nyelvből középszinten 996 helyszínen 16 224 diák, emelt szinten 53 helyszínen 2 112 diák vizsgázik.

Az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsga szerkezete minden idegen nyelv esetében azonos.

Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap az „Olvasott szöveg értése”, amely 60 perc időtartamú, a második a „Nyelvhelyesség” feladatsor, amelynek megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő 15 perces szünet után a 30 perces „Hallott szöveg értése” feladatlap megoldása következik, végül az „Íráskészség” 60 perc időtartamú feladatsora.

Az emelt szintű írásbeli vizsgára 240 perc áll rendelkezésre, azon az előzőekben is felsorolt feladatlapok szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc.

Az íráskészséget mérő feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár (a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem használható).

A feladatok megoldása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

A német nyelv írásbelikkel zárulnak az érettségi első hetének vizsgái.

Hétfőn az informatika, a latin és a héber írásbelik következnek.

Forrás: MTI

Kép forrása: Komka Péter, MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.