Szakmák

Etikus ingatlanos tanúsító védjegyet kaphatnak a jövőben az ingatlanközvetítők

A lakáspiac élénkülésével mind több kókler és ügyeskedő jelent meg az ingatlanközvetítők körében az elmúlt években. Ezért védjegyet vezetnek be a közvetítői piac átláthatóbbá és megbízhatóbbá válásáért – írja a Magyar Nemzet.

Etikus ingatlanos tanúsító védjegyet kaphatnak a jövőben az ingatlanközvetítők egy új kezdeményezés révén. A védjegy beadását a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala már elfogadta, és a lajstromszám kiadása után, a megfelelő megismertetést és bevezetést követően már az idén alkalmazható lesz a piacon.

A tanúsító védjegy használatát olyan ingatlanosok kérhetik, akik rendelkeznek a megfelelő OKJ-képesítéssel, szerepelnek az ingatlanközvetítői névjegyzékben és vállalják, hogy folyamatosan továbbképzik magukat.

„Az OKJ-s képzés jelenleg felnőttképzési formában is elvégezhető. A tanfolyam során a résztvevők elsajátíthatják, hogyan kell szakszerűen eljárni az ingatlanok felmérésétől kezdve, a megfelelő érdeklődők felkutatásán át, egészen addig, hogy a szabályozásoknak megfelelő, hibátlan dokumentációt készítsenek el.” – közölte a Centrum Oktatóközpont.

Emellett a védjeggyel rendelkező közvetítőnek el kell fogadnia az etikai bizottság illetékességét és azt az ingatlanközvetítői etikai kódexet, amelyet a szakmai szereplők nagyjából kétharmada írt alá 2014-ben.

Forrás

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.