Karrier

Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt

Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat – mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: jellemző, hogy a cégek hosszabb távon is számolnak a diákokkal, bár inkább a nagyobb vállalatok fordítanak figyelmet erre, és vezetnek be tudatosan gyakornoki programokat.

Hegedűs Csaba hangsúlyozta: fontos, hogy megbízható iskolaszövetkezet legyen a foglalkoztató, a fiataloknak érdemes alaposan utánanézniük, hogy melyik szövetkezetnél regisztrálnak.

Az operatív igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a cégeknek sokkal gazdaságosabb iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatni a diákokat, a szövetkezetnek, mint munkáltatónak, ugyanis nem kell közterheket fizetnie, ez államilag támogatott foglalkoztatási forma.

A diákoknak is meg kell kapniuk a minimálbért, de a munkaerőhiány miatt ennyiért általában már ők sem vállalnak munkát – jelezte Hegedűs Csaba.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.