Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
György László közölte, hogy a program hirdetménye még nyáron megjelenik. A 70 milliárd forintos keretösszeg a belső vállalati képzéseken, vagy a felnőttképzéseken való részvételt támogatja.
A technológiai környezet gyors változása megköveteli, hogy a munkavállalók rendszeresen fejlesszék a tudásukat, vagy új végzettségeket szerezzenek – indokolta a pályázat meghirdetését az államtitkár. A felnőttképzés fontos szerepet játszik a munkahelyek megerősítésében is, ami a gazdasági újraindítás legfontosabb feladata – tette hozzá.
György László hangsúlyozta, hogy a szakképzésre és a felnőttképzésre diákhitel is igényelhető. A rendszer átalakításához tartozik továbbá a pályakövetés bevezetése, amely a felnőttképzések eredményességéről, a résztvevők elhelyezkedési esélyeiről ad megbízható visszajelzéseket. Úgy vélte, a magyar felnőttképzési rendszer ezzel a világ élvonalába juthat.
A kedden bejelentett programot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) bonyolítja le. A felhívás részleteit a vállalkozói információs portálon (vali.hu) teszik közzé.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…