Karrier

Háromszázezer diák vállal munkát évente az országban


Mintegy 300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban – mondta Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) főtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A főtitkár elmondta, körülbelül 180 ezren iskolaszövetkezeten keresztül vállalnak munkát, és közülük mintegy 60 ezren dolgoznak nyáron.

A minimálbér alapján bruttó 857 forint, a garantált bérminimum esetében bruttó 1121 forint az órabér – ismertette. Hozzátette: ha a diák iskolaszövetkezeten keresztül vállal munkát, akkor csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetnie a jövedelme után.

A tényleges órabérek azonban átlagosan bruttó 1100 és 1300 forint körül alakulnak, hiszen a cégek a diákmunkásokért is versenyeznek – mondta.

A speciális, például valamilyen nyelvtudást követelő munkák esetében akár bruttó 2000 forint is lehet az órabér, és ehhez hozzájönnek a pótlékok, például hétvégi munkáknál – fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.