Hat hiányszakma képzése indul szeptemberben a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával – olvasható a szervezet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az alap Filmipari Képzési Programja keretében támogatja hat hiányszakma gyakorlatorientált képzését: rendezőasszisztens, felvételvezető, kameraasszisztens, CGI szakember, DIT szakember és berendező szakképzések indulnak szeptemberben különböző oktatási intézményekben.
A filmalap programja keretében 2016 óta elérhető pályázati lehetőség célja a hazai filmiparban mutatkozó szakemberhiány hatékony orvoslása, a filmgyártás versenyképességének biztosítása és a munkahelyteremtés.
A pályázat célja a magas szakmai színvonalú, intenzív és gyakorlatorientált képzési programok támogatása. A filmalap támogatásával különböző oktatási intézményekben eddig már 13 hiányszakma képzése valósult meg, többek között segédoperatőr, vágóasszisztens, naplóvezető és storyboard rajzoló. A támogatott képzéseket mintegy 200 pályakezdő és pályamódosító végezte el, legtöbbjük ma már a filmszakmában dolgozik.
A közleményben Lányi Esztert, a filmalap képzési és innovációs igazgatóját idézik, aki elmondta: a támogatási program sikerét mutatja, hogy számos filmgyártótól érkezik pozitív visszajelzés a gyakornokok munkájával kapcsolatban. „Aki egy dinamikusan fejlődő iparágban szeretne projektalapú munkát, az jó helyen keresgél a filmesgyakornok.hu oldalon, és felkészülését segítik a filmalap által támogatott szakmai képzések” – mondta.
A filmalap működési tapasztalata, valamint iparági szereplőkkel és oktatási intézményekkel való egyeztetések alapján kezdeményezte 2016-ban a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, amely a Filmipari Képzési Program forrása lett.
Az újítás értelmében minden magyarországi produkció a teljes költségvetésének 0,5 százalékával, de legfeljebb 15 millió forint mértékben hozzájárul a magyarországi filmes oktatás fejlesztéséhez. Az évi 150-180 millió forint nagyságrendű összegből a filmalap a filmes oktatással foglalkozó szervezetek filmes szakalkalmazotti képzéseit támogatja. A filmalap által támogatott képzések a kedvezőbb tandíjaknak köszönhetően széles kör számára elérhetőek.
Részletes információ a filmszakmai képzési pályázatról ezen a linken érhető el.
Forrás: MTI
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…
A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…
A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…