Felsőoktatás

Hatalmas a kereslet a Diákhitel plusz iránt

Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt, töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel.

A közlemény szerint a kamatmentes és teljesen szabad felhasználású kölcsön segítséget nyújthat minden olyan felsőoktatási hallgatónak, aki a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt most pénzügyi nehézségekkel szembesül.

„Sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett, és sokuknak most nincs lehetőségük folytatni ezt. Másoknak a családja tud most kevesebb támogatást biztosítani – a Diákhitel Plusz nekik is lehetőséget jelent” – fejtette ki az államtitkár.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a közleményben azt írta, hogy talán még soha nem volt akkora szükség a diákhitelekre, mint ezekben a hónapokban: úgy számolnak, hogy idén akár 35-40 ezer hallgató is fordulhat a központhoz.

Hozzátette, a diákhitelezés fő feladata jelenleg, hogy sikerüljön megakadályozni az anyagi okokból történő felsőoktatási lemorzsolódás megnövekedését.

A vezérigazgató a Diákhitel plusz kapcsán hangsúlyozta, hogy szinte minden hallgató a maximálisan igényelhető félmillió forintot kéri, és már ezen a héten folyósították is az első hiteleket.

Kiemelte, hogy igyekeznek rendkívüli gyorsasággal feldolgozni az igényléseket és azok beérkezésétől számított két héten belül mindenki számára folyósítani a kért összeget.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.