Felsőoktatás

Idén is elindul a nyári Diákmunka program

A programban 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

A tanulók a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhetnek. Mindkét esetben maximum két hónapra vállalhatnak munkát, de míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál már napi 8 órában is dolgozhatnak.

Schanda Tamás kiemelte, az önkormányzatokon a diákokat munkaviszony keretében kell foglalkoztatni, az állam pedig a munkáltatóknak a diákok munkabérét és az azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100 százalékát is megtéríti. Ennek megfelelően a napi 6 órás foglalkoztatás mellett a szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra számíthatnak.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzatoktól eltérően a vállalkozásoknál az állam a diákok bérének és ahhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének csak a 75 százalékát biztosítja, azaz ebben az esetben a munkaadóknak kell állniuk a fennmaradó részt.

A jelentkezésről közölte, a diákoknak a területileg illetékes járási, vagy fővárosi kerületi hivatal foglalkoztatási osztályán kell kérniük a nyilvántartásba vételüket, ezt akár már most is megtehetik. A munkáltatók a program hivatalos meghirdetésétől nyújthatják be munkaerő-igényüket, amelyben a szükséges létszámot meg kell határozniuk, a szakmát, foglalkoztatási területet pedig megadhatják. A dokumentumot a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaihoz kell eljuttatniuk. A nyári diákmunka programról az érdeklődők a www.munka.hu oldalon találhatnak további tájékoztató anyagokat.

Schanda Tamás megjegyezte, a program sok lehetőséget nyit meg a fiatalok előtt, tavaly 90 féle munkakörben foglalkoztatták a diákokat a munkáltatók. Példaként említette, hogy a legáltalánosabb munkakör az irodai adminisztrátor és a hivatalsegéd volt, míg mások felszolgálóként, pultosként vagy recepciósként helyezkedtek el.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.