Nyelvtanulás

Idén is támogatja az állam a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgáját

Idén is biztosítja az állam a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

A közlemény szerint idén már 40 ezer 250 forintot igényelhetnek vissza azok a fiatalok, akik sikeresen tették le az első középfokú vagy felsőfokú komplex nyelvvizsgájukat.

A támogatás 2018-as bevezetése óta már közel 70 ezer fiatal kapta vissza a befizetett nyelvvizsgadíját több mint 2 milliárd forint értékben – tették hozzá.

Mint írták, 2018. január 1-től minden 35 év alatti fiatal visszaigényelheti az első sikeres nyelvvizsgájának díját, ha azt 2018. január 1-je után szerezte meg. Az állam abban az esetben is visszafizeti a vizsga díját, ha már korábbról (2018 előtti időszakból) rendelkezik a fiatal egy vagy több, másik nyelvből szerzett sikeres nyelvvizsgával, vagy ugyanabból a nyelvből szerzett alacsonyabb szintű nyelvvizsgával.

A támogatható nyelvvizsgák az általános vagy szakmai közép- és felsőfokú komplex, vagy részvizsgák. Nyelvvizsgát angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol, bolgár, görög, horvát, lengyel, örmény, roma/cigány (romani, illetve beás), román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán, latin, portugál, arab, héber, japán, kínai, holland, finn és magyar nyelvből lehet tenni.

Tavaly több mint 40 ezer fiatal nyújtott be igényt a nyelvvizsga díjának visszatérítésére. A támogatás igénylésének feltételeiről az Erzsébet Ifjúsági Alap honlapján, a www.ujnemzedek.hu oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.