Felsőoktatás

Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája

Idén a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg a Kutatók Éjszakáját.

A szervezők közleménye szerint a rendezvényt kezdeményező és részben finanszírozó Európai Bizottság a járvány miatt döntött úgy, hogy később rendezik meg az eseményt.

Az eseménysorozat keretében Európa-szerte érdeklődők százezrei népesítik be a kutatóintézeteket, egyetemeket, könyvtárakat és múzeumokat, hogy a kutatók munkájával, a tudományos kutatás titokzatosnak tűnő világával ismerkedjenek.

Tavaly csaknem félszáz magyarországi település 200-nál több helyszínén 2500 program várta az érdeklődőket. Európa-szerte pedig közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A tájékoztatás szerint az Európai Uniónak a program támogatására kiírt pályázatát idén is az RCISD Regionális Tudásközpont által vezetett konzorcium nyerte meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a Hétfa Kutatóintézet és a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványveszély elmúlik, és az összes tervezett rendezvényt meg lehet tartani. Amennyiben mégse, már dolgoznak azokon a terveken, hogy a lehető legtöbb esemény online követhető legyen – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.