Szeptember 30-án a Magyar Közlönyben megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet a 2020. szeptember 1-jétől oktatható szakképesítések listájával. A választható szakmák száma jelentősen lecsökkent, de nem ez az egyetlen változás, amire oda kell figyelniük a tanulni vágyóknak.
A Centrum Oktatóközpont összegyűjtötte, mikre érdemes odafigyelniük azoknak, akik a közeljövőben szeretnének OKJ-s bizonyítványt szerezni.
A szakképzés átalakítása során a legnagyobb változás a felnőttképzés területén lesz. Míg a jelenlegi rendszerben a szakmák párhuzamosan futnak több képzési formában, addig az új rendszerben erre nem lesz lehetőség.
Az új jegyzékben szereplő 174 – a művészeti képzésekkel együtt 196 – szakma mindegyikét kizárólag iskolarendszerben lehet majd tanulni nappali tagozaton 3-6, esti tagozaton 2-3 év alatt. Éppen ezért várhatóan sok tanulni vágyó felnőtt számára problémát jelent majd, hogy az új rendszerben nem lesz lehetőség rövidebb idő alatt, rugalmasabb időbeosztásban szakmát szerezni. Beszédes adat, hogy amíg 2018-ban iskolarendszeren belül kb. 60 ezer ember szerzett valamilyen szakmát vagy részképesítést, addig a rugalmasabb felnőttképzésben induló tanfolyamokon 160 ezren.
Az új képzési jegyzék az alapszakmákon túl mindössze 73 részszakképesítést tartalmaz, melyeket iskolarendszeren kívüli, tanfolyami formában lehet majd megszerezni. A tervek szerint ezeket a részszaképesítéseket főként a műhelyiskolákban tanítják, de bizonyos munkaerő-piaci képzési programok keretében a részszakmák oktatására piaci viszonyok közt működő felnőttképzésben is lesz lehetőség.
Ami biztos, hogy a vizsgáztatás jelenlegi rendszere is megváltozik, független vizsgaközpontok jönnek létre, ahol a tanulóknak számot kell majd adniuk a tudásukról.
Az OKJ átalakításával kapcsolatos rendelet szerint a felnőttképzők 2020. december 31-ig még a mostani feltételekkel indíthatják képzéseiket, ugyanakkor a vizsgákat a képzésben részt vevőknek 2022 végéig le kell tenniük.
„A jelenlegi rendszerben megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak majd a szakképzés változásai után is. ” – írja közleményében a Centrum Oktatóközpont.
Azoknak, akik még a jelenlegi rendszerben szeretnének OKJ-s bizonyítványt szerezni, érdemes minél előbb jelentkezniük a kiszemelt képzésekre, mert a hamarosan életbe lépő változások miatt jelentősen megnövekedett az igény a felnőttképzésben, rövidebb idő alatt elvégezhető OKJ-s tanfolyamok iránt.
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…