Szakképzés

Indul az új ösztöndíjrendszer a szakképzésben

Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek – mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon mintegy 73 ezer diák tanul majd a 2020/21-es tanévben. Közülük több mint 50 ezren járnak technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot – ismertette.

A technikumban tanulók ösztöndíjának havi összege több mint 435 millió forint, a szakképző iskolában tanulók ösztöndíjának összege meghaladja a 300 millió forintot havonta, így ebben a tanévben mintegy 8 milliárd forintot fordítanak ösztöndíjakra – jelezte a helyettes államtitkár.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ösztöndíjakat bankszámlára utalják majd, így minden érintett tanulónak számlát kell nyitnia.

Azoknál a diákoknál, akiknek még nincs bankszámlájuk, a számlanyitás folyamatát támogatja a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (KRÉTA) az MKB Bank együttműködésével kialakított felület – emelte ki Pölöskei Gáborné.

A KRÉTA rögzíti a diákok tanulmányi eredményét és hiányzásait, ezért a pedagógusokat, oktatókat nem terheli adminisztráció; az adatokat automatikusan figyeli és az ösztöndíj kifizetésekor figyelembe tudja venni a rendszer.

Az első kifizetésekre októberben kerül sor.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.