Teljesen kiégett szombatra a Glasgow School of Art (GSA), a skóciai nagyváros világhírű, egyetemi szintű képzést nyújtó művészeti iskolája, amelyben négy évvel ezelőtt is tűzvész pusztított.
A hajnalban kitört újabb tűzvész eloltásán még szombaton is 120 tűzoltó dolgozott, de a glasgow-i tűzoltóparancsnokság tájékoztatása szerint a központi épületben még mindig voltak elszigetelt tűzfészkek.
Az 1845-ben alapított intézmény 1909-ben elkészült jelenlegi főépülete – amelyet Charles Rennie Mackintosh, a skóciai építőművészet kiemelkedő mérnökegyénisége tervezett – teljes terjedelmében, minden emeletén égett.
A tűz olyan intenzív volt, hogy a kivonult tűzoltóautók fecskendői teljesen hatástalannak bizonyultak, ezért a tűzoltóság Glasgow folyója, a Clyde partjára telepített egy nagy teljesítményű szivattyút.
A tűz átterjedt a szomszédos épületekre, köztük az O2 ABC koncertcsarnokra is, amelynek tetőszerkezete beomlott.
A Glasgow School of Art épületegyüttesében 2014 májusában is tűzvész pusztított, teljesen megsemmisítve az intézmény világhírű könyvtárát.
A négy évvel ezelőtti tűz után, 2016-ban 35 millió fontos (csaknem 13 milliárd forintos) költségvetéssel újjáépítési munkálatok kezdődtek, és a helyrehozott épületet jövőre akarták felavatni. A tűzoltóság szombati tájékoztatása szerint azonban az újabb tűzvész, amely sokkal kiterjedtebb volt az előzőnél, az újjáépített épületrészeket is elpusztította.
A Glasgow School of Art az egyik legpatinásabb brit művészeti felsőoktatási intézmény. Egykori hallgatói közül került ki a legrangosabbnak tekintett – jóllehet sokszor heves vitákat kavaró – nagy-britanniai alkotóművészeti elismerés, a Turner-díj kitüntetettjeinek harmada.
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szombati Twitter-üztenetében közölte, hogy „megtört szívvel” értesült a glasgow-i művészeti egyetem épületében pusztító újabb tűzvészről.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…