A következő hetekben kerül a kormány elé az idegen nyelvi stratégia – mondta Maruzsa Zoltán, köznevelési helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Maruzsa Zoltán kifejtette: a dokumentumban szereplő intézkedések egyrészt a kormánynak adnak majd feladatot, nagymértékben pedig a tantervi szakmai munka fejlesztését segítik.
Példaként említette a továbbképzések számának növelését, a célnyelvi országokban való továbbképzések, nyári egyetemeken való részvétel támogatását, a középiskolásoknak célnyelvi területekre kirándulások szervezésének támogatását, valamint az anyanyelvi lektorok nagyobb számban való meghívását a köznevelés rendszerébe. Felvetődik a kéttanítási nyelvű képzési formában résztvevők körének bővítése, illetve várhatóak további infrastrukturális fejlesztések is.
A helyettes államtitkár a közelmúltban az idegen nyelvtudásról, oktatásról készült kutatásról elmondta: az rávilágított, hogy a diákok nagyon motiváltak a nyelvtudás megszerzésében, az 1-5-ös skálán 4,38 átlagot kapott, hogy a diákok majdani pályájukon az elhelyezkedés szempontjából nagyon fontosnak tartják a nyelvtudást.
Kitért arra is, hogy a 2007-ben mért 25 százalékról 2018-ra 42 százalékra nőtt az Eurostat adatai szerint a legalább egy idegen nyelvet megfelelő szinten beszélők száma. Ez komoly előrelépés, de európai összehasonlításban olyan adat, ami további intézkedésekre ösztönöz.
Maruzsa Zoltán hozzátette: az is látszik, hogy alapvetően nemcsak a kormányzatnak, hanem a szakmának is van dolga. Megjegyezte: Magyarországon az idegen nyelvi órák száma – bármely kerettantervet néznek – 924 óra, ennek elvileg egy középszintű nyelvtudás megszerzéséhez elegendő kellene, hogy legyen. Ennek ellenére, nem mindenki jut el arra a nyelvi szintre, ami egyébként ebből következhetne.
A felméréssel összefüggésben a jó adatok közé sorolta, hogy az idegen nyelvi csoportok átlagos létszáma 11-15, és azt, hogy a diákok 81 százaléka szerint izgalmasak, motiválók a nyelvórák.
Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, a szakképzésben gondolkodnak azon, hogy koncentrálják a nyelvoktatást, azaz az óraszámot nem csökkentenék, de alapvetően egy nyelvet oktatnának a szakképző iskolákban.
Kitért arra, hogy a szakgimnáziumokban a kéttanítási nyelvű képzés támogatása és segítése jó út, ugyanakkor bár lehetőség van a csoportbontásokra, de nem élnek kellően ezzel az intézményekben. Megjegyezte: a fenntartó feladata, hogy ezt jobban összehozzák.
A helyettes államtitkár beszélt az idegen nyelvtudás és a digitális kompetenciák munkaerő-piaci jelentőségéről, kiemelve: bármely ágazat, szakma szempontjából fontos, hogy a lakosság rendelkezzen ezekkel az ismeretekkel.
Beszámolt arról, hogy a szakgimnáziumokban a 11-12. évfolyamon 120 órás beszéd-centrikus tanfolyamokat indítottak, emellett folytatódik a diplomamentő program is, változatlanul nagy érdeklődés mellett.
Indítottak olyan programokat is, amelyekkel a vállalatok a munkavállalókat nyelvi képzésben részesíthetik.
A szakgimnáziumi fejlesztésekre 8 milliárd, a vállalati képzések fejlesztésére 20 milliárd a keret, amelyet ilyen célokra is felhasználhatnak.
Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke elmondta: közel 150 iskola ezer hetedikes és tizedikes tanulócsoportját mérték a reprezentatív felmérésben. Megkérdeztek továbbá intézményvezetőket, pedagógusokat, és speciális körkén szaktanácsadókat is.
A kutatásból fakadó lehetséges megoldásokról, felmerülő kérdésekről csütörtökön szakmai konferenciát tartottak az ELTE-n.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…