Felnőttképzés

Közel ezer álláskereső kezdheti meg az informatikai képzést

Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától, ez a program is segíti a koronavírus-járvány miatt pályamódosításra, újrakezdésre kényszerült álláskeresőket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel szerdán.

Közölték: az intenzív és az első pótvizsgáig ingyenes képzések államilag elismert bizonyítvánnyal zárulnak. A résztvevők kamatmentes hitelt vehetnek fel a Diákhitel Plusz programban, amelyet akár saját informatikai eszköz beszerzésére is fordíthatnak. A felkészülésekkel, szünetekkel és vizsgákkal együtt jövő áprilisra végző informatikusok nagy többsége hamar jól fizető álláshoz juthat.

Emlékeztetnek: a veszélyhelyzet munkaerőpiacot érintő hátrányos következményeinek elhárítása céljából meghirdetett Újratervezés program idén májusban indult el. Az ingyenes, 8 hetes alapozó informatikai képzés záróvizsgájának sikeres teljesítéséről 8871 fő kapott igazolást. Az alapozó informatikai képzést eredményesen teljesítők naprakész, a gyakorlatban is jól hasznosítható tudást szereztek. Az elsajátított ismeretek érdemben segíthetik elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon.

Közülük került ki az Újratervezés program második fázisának mintegy ezer résztvevője, akiknek a beiskolázása nemrégiben zárult le. A résztvevők átlagéletkora 40 év, 60 százalékuk vidéki, jelentős részük a koronavírus-járvány következtében vált álláskeresővé.

A program szerdán elinduló fázisában az ezer karrierváltó vagy állását elvesztő kezdi meg az intenzív, négy hónapon át napi 8 órás elfoglaltságot jelentő képzést. A kijelölt intézményeknél gyakorlatorientált digitális eszközökkel támogatott oktatás zajlik majd négy informatikai szakágban, magyar nyelvű e-learning tananyagból, folyamatos mentori támogatás mellett.

Az Újratervezés program várhatóan kibővített formában folytatódik majd, az alapszintű képzések mellett gyártóspecifikus, haladó tréningek kialakítása is tervben van – közölte az ITM.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.