Felsőoktatás

Közép-európai hallgatók számára indított online nyári egyetemet a PTE

Megkezdődött a közép-európai hallgatóknak meghirdetett, az Európai Unió aktuális kihívásairól és lehetőségeiről szóló online nyári egyetem a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) – tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.

A PTE közleményében jelezték: a Pécs Summer School program idei első nyári egyetemi programját a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram (Central European Exchange Program for University Studies – CEEPUS) támogatásával rendezik meg, immár hatodik alkalommal.

Az idei virtuális kurzuson tizenkét ország tizennyolc egyeteméről összesen negyven hallgató vesz részt, így a csereprogram cseh, szlovák, lengyel, horvát, szerb, szlovén, ukrán partnerintézményei mellett albán, osztrák, koszovói, moldovai és kanadai egyetemek hallgatói is a résztvevők között vannak.

A tíznapos speciális kurzus azt vizsgálja, hogy milyen módon tudja az Európai Unió megőrizni a szerepét és versenyképességét a globális kihívások mellett.

Az előadók között a politikatudomány, a közgazdaság-tudomány és a kultúratudomány képviselői szerepelnek, a szakmai előadásokat pedig minden esetben megbeszélések követik – írták.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kurzus részeként a hallgatók megfogalmazzák saját elvárásaikat, elképzeléseiket az Európai Unióval kapcsolatban, megoldási javaslatokat dolgozva ki a felvázolt politikai, társadalmi és gazdasági nehézségekre, lehetőségekre.

A tanórák mellett a hallgatók online szabadidős programokon is részt vehetnek, így virtuális városnézések, valamint kvíz- és folkestek is szerepelnek a kurzus eseményei között.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Pécs Summer School programot 2016-ban indították el. A fő cél a „nyári trimeszter” bevezetése volt, amelynek során nemzetközi képzési programokat kínálnak a külföldi partneregyetemek és a PTE hallgatói számára.

Az elmúlt 5 évben a PTE 30 nyári egyetemet szervezett, 350 napon át, 4 kontinens 70 országából érkező 800 hallgató számára – írták, jelezve, hogy a nyári egyetemek terén a PTE „piacvezetővé vált a hazai állami felsőoktatási intézmények között”.

Idén nyáron a koronavírus miatt a Pécs Summer School program keretében öt kurzust tartanak online formában.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.