Felsőoktatás

A legjobb 200 intézmény közé került a Semmelweis Egyetem

Bekerült a világ legjobb 200 intézménye közé a Semmelweis Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) szűkebb szakterületeket rangsoroló listáján az orvostudományi és a gyógyszerészeti képzést tekintve.

Az egyetem emellett javított a tavalyi eredményéhez képest a szakterületi rangsor élet- és orvostudományi képzési kategóriájában is, a 254. helyen végzett. Ezzel a hazai felsőoktatási képzőhelyek közül a legjobb helyen szerepel. – írja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az orvostudományi képzés területén a Semmelweis Egyetem megőrizve korábbi helyét ezúttal is a 151-200. helyen végzett. Ebben a kategóriában a Debreceni Egyetemet a 251-300., a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemet a 301-350. helyre sorolták a lista készítői. A gyógyszerészeti képzésben – a tavalyi top 150 után – idén a 151-200. helyre került a Semmelweis, ebben a kategóriában a hazai intézmények közül egyedüliként szerepel a QS rangsorában.

Az élet- és orvostudományi képzési területen a Semmelweis Egyetem 254. helyével 8 helyet javított korábbi pozícióján. A szakterületi rangsorban a magyar intézmények közül a 397. helyen áll a Debreceni Egyetem, a 401-450. helyre sorolták a Szegedi Tudományegyetemet, míg a Pécsi Tudományegyetem a 451-500. helyre került.

A brit Quacquarelli Symonds cég QS World University Ranking felsőoktatási intézményi rangsorát 2004 óta állítja össze.

Forrás

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.