Felnőttképzés

Letartóztatták a szabálytalan OKJ-vizsgáztatással gyanúsított házaspárt

Két embert letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság a szabálytalan OKJ-vizsgáztatás ügyében, a házaspár a gyanú szerint kenőpénzért szervezett a jelentkezőknek az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgákat – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Közleményükben azt írták: a gyanú szerint egy kormánytisztviselő férfi egy informatikus közreműködésével úgy alakította át a vizsgaszervezésre használt felületet, hogy létrehoztak egy „titkos felületet”, amelynek a tartalmát csak a férfi és a vele együttműködők láthatták. Ezen a felületen lehetőség volt arra, hogy kizárólag a kormánytisztviselő jelölhesse ki a vizsgabizottság tagjait, biztosítva, hogy a felesége cégétől jelentkezők sikeresen vizsgázzanak.

A szabálytalan vizsgák lebonyolításához a gyanúsítottak alkalmanként több százezer forintot fogadtak el.

Az ügyészség a házaspár letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére hivatkozva indítványozta, míg harmadik társuk esetében azt kérte, hogy a munkahelyéhez kapcsolódó személyes, elektronikus és telefonon történő távoltartást rendeljék el.

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított házaspárnál a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyétől tartani lehet, és elrendelte a letartóztatásukat. Az informatikus esetében azonban – aki beismerő vallomást is tett – nem rendelte el a távoltartást.

A végzés nem végleges.

Az esetről a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be csütörtökön. Azt közölték, hogy a házaspár férfi tagja korábban egy megyei kormányhivatal osztályvezetőjeként dolgozott. A szabálytalanul lebonyolított sikeres vizsgák ellenértékeként 2019 őszétől a pár több mint húsz vizsgázótól esetenként 150 000 és 440 000 forint közötti juttatást kapott.

Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.