Karrier

Megjelent a Gyakornoki program a Közép-magyarországi régióban című pályázati felhívás

Fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, ezáltal közvetlen munkahelyteremtés elősegítését támogató pályázati felhívás jelent meg majdnem 1 milliárd forint értékben egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások részére – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t. A támogatási kérelmeket augusztus 31-étől október 1-ig lehet beadni a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, a Közép-magyarországi régióban tervezett projektek megvalósítására – tette hozzá az államtitkár.

A támogatás célja elsősorban a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok későbbi foglalkoztathatóságának növelése.

A gyakornoki program bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok, illetve megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, emellett lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is – hangsúlyozta az államtitkár.

A pályázat keretében minimum 2,3, maximum 10 millió forintos támogatás igénylésére van lehetőség a rendelkezésre álló 900 millió forintból.

Rákossy Balázs hangsúlyozta: a fejlesztésekkel a kormány célja a fiatalok munkaerőpiaci integrációja, képzettségük, szakmai gyakorlati ismereteik, munkatapasztalatuk, ezáltal munkaerőpiaci kilátásaik és foglalkoztatásuk növelése.

A „Gyakornoki program a Közép-magyarországi régióban” című pályázati felhívásra a támogatási kérelmeket 2018. augusztus 31-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.palyazat.gov.hu oldalon.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.