Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg – mondta el az MTI-nek Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár.
A nagyvállalatok március 12-től, a mikro-, kis- és közepes vállalatok március 13-tól nyújthatják be a támogatási kérelmeket.
A mikro-, kis- és középvállalkozások 3 és 50 millió forint közötti, a nagyvállalatok 10 és 100 millió forint közötti összegre nyújthatnak be támogatási kérelmet.
Az államtitkár hangsúlyozta: kiemelt cél, hogy a vállalkozások a támogatásokból az Irinyi Tervben szereplő ágazatokhoz, illetve az Ipar4.0 és az infokommunikációs technológiák (IKT) területéhez kapcsolódó képzéseket valósítsanak meg.
A pályázati felhívásokkal a kormány célja, hogy azon alacsonyabb iskolai végzettséggel és átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottak alkalmazkodóképessége javuljon, akik a folyamatosan változó gazdasági és technológiai feltételekhez nehezebben alkalmazkodnak. Ezeknek a munkavállalóknak a bevonása jelenleg alacsonyabb mértékű, mint a magasabb iskolai végzettségű, magasabb átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottaké.
Az elnyert támogatások a számos ágazatban és megyében jellemző munkaerőhiány vállalati kezelését teszik lehetővé, ami által az álláskeresők és közfoglalkoztatottak tartósan elhelyezkedhetnek a versenyszféra különböző területein.
A nagyvállalati képzésekbe álláskeresők, közfoglalkoztatottak és inaktívak bevonása kötelező, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára pedig ennek lehetősége biztosított.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…