Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Hangsúlyozták: a nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra.
A diákok szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben már a 15 éves nappali tagozatos tanulók is vállalhatnak munkát, ha általános iskolába, szak- vagy középiskolába járnak – ismerteti a NAV.
A hivatal tájékoztatása szerint a munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, ezért ha a diák még nem rendelkezik vele, vagy elvesztette az adókártyáját, akkor azt a NAV-nál tudja igényelni a 18T34-es nyomtatványon.
A munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű a leendő munkáltatót ellenőrizni a NAV honlapján, az „Adatbázisok” rovatban, a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél ugyanis kockázatos munkába állni – írják a közleményben.
A NAV emlékeztet: a személyi jövedelemadó mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a diák bruttó jövedelméből. Ha munkaviszonyban, vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie, amelyet szintén a munkáltató von le. A foglalkoztatónak az adóévi összes jövedelemről és a levont közterhekről igazolást kell kiállítania 2019. január 31-ig, amire a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezet ellenőrzéséhez.
Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött – alapbért, munkakört, munkaviszony időtartamát, jellegét és a munkavégzés helyét tartalmazó – munkaszerződéshez, amely csak a törvényes képviselő hozzájárulásával érvényes. A munkaviszony alapján létrejött biztosítási jogviszonyt a munkáltatónak be kell jelentenie a NAV-hoz. A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi-, heti-, napi-, illetve órabérben vagy teljesítménybérben, a diáknak azonban meg kell kapnia a minimálbért, ami napi 8 órás foglalkoztatásnál havonta bruttó 138 000 forint – jelezte az adóhatóság.
Ha a diákok egyszerűsített foglalkoztatás – alkalmi vagy idénymunka – keretében dolgoznak, akkor ebben az esetben nem kötelező a szerződést írásba foglalni – tájékoztatott a NAV.
A diákok foglalkoztatásáról bővebb információ olvasható a 72. számú Információs füzetben, a NAV honlapján.
Forrás: MTI
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…
A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…
A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…