Nemzetközi designképzés indul Budapesten Nemzetközi Design-Tudományi Intézet (Institute of Advanced Design Studies) néven, a 2020 szeptemberében induló első, 25 fős évfolyamra tervezők és művészek mellett termékfejlesztők, építészek, várostervezők, mérnökök és ökológusok jelentkezését is várják a világ minden tájáról.
Az angol nyelvű, egyéves kurzus az egyetemi képzés kiegészítéseként indul és komplex tudást kínál a különböző területekről érkező, nemzetközi szinten jegyzett szakembereknek köszönhetően.
A teljesen új struktúrájú, európai szinten is hiánypótló továbbképzés célja, hogy olyan oktatási alternatíva is elérhető legyen a jövő tervezői számára, amely a fenntartható fejlődés mentén értelmezi az alkotói tevékenységet – tájékoztatták az alapítók az MTI-t.
A két alapító, Karina Vissonova dizájnfilozófus és -kutató, valamint Héjja Róbert befektető szerint a jövő kulcskérdése, hogy időben elkezdődjön a különböző tudományterületeken meglévő tudás integrálása.
„A dizájnerek új generációját olyan gondolkodóknak szeretnénk képezni, akik a társadalommal, a tudománnyal, a technológiával összefonódva alakítják majd a környező világot. A folyamatos változás, a környezet elhasználódása és a digitalizáció miatt egyre jobban felértékelődik a kreativitás társadalmi funkciója. Meggyőződésünk, hogy az a gondolkodásmód, amit mi képviselünk, 5-10 év múlva már elvárás lesz az oktatás minden szegmensében” – mondta el Karina Vissonova.
Az intézmény non-profit szervezetként működik, ebből adódóan a hallgatók számára önköltséges. A tandíj egyelőre a nemzetközi továbbképzések alsó harmadába tartozik, de a cél az, hogy az első évfolyam indulásáig olyan együttműködések kiépítésére kerüljön sor, amelyek lehetőséget adnak ösztöndíjrendszer elindítására elsősorban a hazai tehetségek támogatásához.
A képzés helyszíne a Duna partján, egy újjászülető gyárépületben működő kortárs művészeti központ, az Art Quarter Budapest.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…