Felsőoktatás

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez az SZFE

Nemzetközi egyetemi művészeti fesztivált rendez a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) január 31. és február 3. között; a harmadik alkalommal megvalósuló FACT-en (Festival Arts Cinema Theatre) négy külföldi és két magyarországi egyetem hallgatói mutatkoznak be 12 produkcióval.

Bagossy László, az SZFE Színházművészeti Intézetének vezetője a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idei fesztiválra a prágai, a belgrádi, a giesseni, a versciói és a kaposvári színművészeti egyetem produkciói kaptak meghívást, a házigazda Színház- és Filmművészeti Egyetem pedig három előadással képviselteti magát.

A FACT különlegessége, hogy azon együtt mutatkozik be a film és a színház, valamint a díszlet- és jelmeztervező hallgatók munkái is megjelennek. A FACT célja, hogy lehetőséget adjon magyar és külföldi diákoknak, hogy megismerjék egymás munkáit, a nagyközönség előtt bemutassák vizsgafilmjeiket és -előadásaikat, közös műhelymunkákon vegyenek részt és hosszú távú szakmai kapcsolatokat építsenek ki.

A fesztiválon idén tovább gazdagodik a filmes kínálat. Mint Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője elmondta, a dokumentum- és kisjátékfilm-vetítés mellett a televíziós műsorkészítők munkáit külön program keretében mutatják be. Az idén a nyitó és a záró ünnepség mellett négy színházi előadást is közvetíteni fognak élő streamen.

Kitért arra is, hogy a látványtervező MA szakos hallgatóik mellé meghívták a társegyetemek tervezőit, így közös kiállításon láthatóak az SZFE, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar növendékeinek alkotásai.

Hozzátette, hogy a filmes programok között szerepel egy televíziós stúdiógyakorlat is, amelyen Örkény István egyik egypercesét veszik fel több kamerával. Emellett 24 órás filmversenyt is hirdetnek, amelyre bárki jelentkezhet, és amelyre a műveket egy nap alatt kell elkészíteni.

Az idén első alkalommal tartanak az off-program keretében olyan nemzetközi workshopokat, amelyeket az SZFE hallgatói szerveznek. Valamennyi résztvevő ország színész vagy rendező szakos növendékei tartanak foglalkozást, a négy nap során kilenc különböző tematikájú műhelymunka valósul meg, többek között bábos, tévés, színházi és táncos projektek.

A Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával megvalósuló fesztivál keretében két nemzetközi szakmai konferenciát is tartanak, az egyik azt vizsgálja, hogy milyen alkalmazási lehetőségei vannak a projektmódszernek a felsőfokú művészeti oktatásban, a másik pedig a meghívott egyetemek oktatásmódszertanával és fesztiválszervezői tapasztalataival foglalkozik.

M. Tóth Géza rektor elmondta: abban bízik, hogy ebben az évben még az előző fesztiválok látogatottságát is felülmúlja a rendezvény.

Upor László felidézte, hogy a fesztivált Kiss Csaba kezdeményezésére hozták létre, és az első két alkalommal ő maga szerkesztette a programot. Bár a rendezvényt ezúttal egy többtagú szerkesztőcsapat állította össze, az idén is hasonló szellemben folytatják a fesztivált – hangsúlyozta az SZFE oktatási rektorhelyettese.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.