Felsőoktatás

Nőtt a keresztféléves mesterképzésekre jelentkezők száma

A keresztféléves képzésekre idén több mint négyszázzal többen jelentkeztek, mint tavaly ilyenkor, a mesterképzésekre jelentkezők száma pedig több mint ezer fővel nőtt – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közleményben ismertették, hogy november 20-án zárult le a keresztféléves képzések felvételi eljárásának hitelesítési időszaka. A jövő februárban induló szakokra összesen 6439-en nyújtották be jelentkezésüket a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételiben. A keresztféléves felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmények csak a mesterképzéseket hirdették meg állami ösztöndíjas formában, így végül a mesterképzésre 5535-en, alapképzésre pedig 754-en jelentkeztek, ebből mindegy 5204-en állami ösztöndíjas képzésre. A mesterképzések elsőhelyes jelentkezéseit figyelembe véve idén is a gazdaságtudományi és a műszaki szakok a legnépszerűbbek.

A legtöbben a vezetés és szervezés képzést választották, szám szerint 698-an, második helyen gépészmérnöki képzés szerepelt 361, míg a harmadik helyen a mérnökinformatikus 354 jelentkezővel – írják a közleményben.

Jelenleg is zajlik a jelentkezők által rögzített adatok és a feltöltött dokumentumok feldolgozása, az érintettek – a dokumentumok feldolgozottságától függően – az E-felvételiben ellenőrizhetik a felvételi nyilvántartásban található adataikat, dokumentumaikat, pontszámaikat – közölte az ITM.

A felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumok másolatai (például felsőfokú oklevél, többletpontot igazoló dokumentumok) 2021. január 11-ig tölthetők fel az E-felvételi rendszerébe, vagy postai úton is beküldhetők az Oktatási Hivatal címére. Szintén január 11-ig van a jelentkezőknek lehetőségük – szükség esetén – egy alkalommal módosítani a jelentkezési sorrendet – olvasható a közleményben.

Bővebb információ a felvi.hu honlapon olvasható – tájékoztatott az ITM.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.