Idén november 2-től 6-ig rendezik meg először az Online Pályaválasztó Fesztivált, ahol a résztvevők digitálisan láthatják és hallgathatják meg szakértőkkel történő interjúkon keresztül a pályaválasztással kapcsolatos legfontosabb témaköröket.
A rendezvény főszervezője az online karriertervező szolgáltatás, az Orientify, házigazdája pedig az ennek alapítója, Török Réka.
„A világjárvány miatt egyre többen használják a digitális csatornákat, így adta magát, hogy a mi rendezvényünkön is ebben a térben lehessen részt venni” – mondja a pályadöntési szakértő, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar oktatója. Szerinte a téma iránt érdeklődő generációnak a járványhelyzet nélkül is bejáratott platform lenne ez, így teljesen biztonságosan mélyíthetik ismereteiket a pályaválasztással kapcsolatban.
A fesztivál vendégei interjúbeszélgetéseket tekinthetnek meg a pályaválasztási lehetőségekről, karrierutakról, pályaképekről. Eljuthatnak több mint húsz olyan szakértőhöz, akikhez az esemény nélkül valószínűleg nem tudnának. Megismerhetik a szakértők legjobb módszereit, rálátást nyerhetnek még ismeretlen területekre, kialakíthatnak új szemléletmódokat a jövőjük tervezésével kapcsolatban.
A témák között szerepel többek között az önismeret és a karrierrel, sikerrel kapcsolatos szemlélet jelentősége, az iskolaválasztás, valamint a pályakezdés kihívásai, az első munkahely megtalálása, a pénzügyi és digitális tudatosság jelentősége, gyakornoki programok, diákmunkák és önkéntesség, a külföldi továbbtanulás lehetőségei, a vállalkozásindítás.
„A napi négy-öt beszélgetéssel az a célunk, hogy minél több fiatal ráérezzen a tudatos karriertervezésben rejlő erőre, hogy a választott pálya ne csak egy munka legyen számára” – mondja Török Réka.
A pályadöntési szakértő hozzáteszi, szeretnék széles körben megszólítani a fiatalokat, akár a karriertervezés elején járnak, akár már a sűrűjében kutatnak. Fő cél, hogy olyan eszközöket adjanak a kezükbe, amelyek segítségével magabiztosan tudják irányítani a döntéseiket.
A cél minél több emberhez eljutni, nemcsak diákokhoz, hanem szülőkhöz, pedagógusokhoz, pályaválasztással foglalkozó szakemberekhez egyaránt. „A rendezvény által szeretnénk az útkeresők számára még szélesebb körben rálátást biztosítani a lehetőségeikre, hogy ezáltal tudatosabb döntéshozásra és karrierépítésre legyenek képesek” – hangsúlyozza Török Réka.
További információk és jelentkezés: www.onlinepalyavalasztofesztival.hu
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…