Karrier

Önkéntes munkáért nyelvtanfolyam vagy autóvezetői képzés

Háromezer fiatal élhet az önkéntes munka lehetőségével egy ötmilliárd forintos pályázati támogatásnak köszönhetően, a szakmai képzés mellett az önkénteseknek a fogadó szervezetek ingyenes nyelvtanfolyamot, illetve autóvezetői képzést biztosítanak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta: elsősorban azokat a fiatalokat szólítják meg, akiket nem vettek fel felsőfokú oktatási intézménybe, és gondolkodnak azon, hogyan töltsék el az előttük álló egy évet. Olyan 18 és 21 év közötti fiatalokat várnak, akiknek már van középiskolai végzettségük, de nincs munkaviszonyuk, nem járnak felsőoktatási intézménybe.

Reményeik szerint legalább háromezer fiatalnak kínálnak különböző országos és helyi szervezetek önkéntes lehetőségeket – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy a program kifejezetten a vidéki Magyarországra koncentrál.

Novák Katalin elmondta, az Önkéntesség személyre szabva című pályázat lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy az előttük álló fél, egy évet töltsék értelmesen, tartalmasan.

Az önkéntességet vállalók kipróbálhatják magukat az egészségügyben, a szociális és gyermekvédelemmel foglalkozó szervezeteknél, vagy akár a honvédelem területén.

Az önkéntesek szakmai képzést kapnak, és a programban részt vevő szervezeteknek biztosítaniuk kell számukra, hogy ingyenesen vegyenek részt nyelvtanfolyamon, illetve a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamokon – mondta Novák Katalin, megjegyezve, hogy az önkéntesség akár a pályaválasztást is segítheti.

Az államtitkár közölte, az önkéntes tevékenységet heti 20 órában kell majd végezni.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója közölte: 150 fiatal tölthet el fél évet a mentőszolgálatnál úgy, hogy közben mentőápolói ismeretekkel gazdagodhat, nyelvet tanulhat és a jogosítványhoz is hozzásegítik.

Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese elmondta: a szervezet alapvetően a szociális segítségnyújtás, a katasztrófavédelem, az elsősegélynyújtás területére, valamint véradás szervezéséhez várja a fiatalokat. Az önkéntesek más képzésekben is részt vehetnek, például pszichoszociális képzésben.

Az érdeklődök a részleteket itt találják meg.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.