Ösztöndíjjal segíti a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) azon hallgatóit, akik a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt elveszítették munkájukat, jövedelmüket, és emiatt egyetemi tanulmányaik finanszírozása is veszélybe került – tájékoztatta az intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint az egyetem hallgatóit nemcsak az online oktatás miatt érinti a kialakult veszélyhelyzet, hanem azért is, mert rengeteg diák veszítette el munkáját és jövedelmét is. Őket támogatja az intézmény a Pro Talentis áthidaló ösztöndíjjal.
A sikeresen pályázó hallgatók a Pro Talentis Universitatis Alapítvány kuratóriumának döntésétől függően 20 és 100 ezer forint közötti egyszeri támogatást kapnak.
Az ösztöndíjra azok a nappali és levelező tagozatos egyetemisták pályázhatnak, akik aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek a pályázat benyújtásakor és a támogatás folyósításakor is. A pályázatban a hallgatóknak be kell mutatniuk megnehezült élethelyzetüket, éppen ezért csatolni kell a jogszerű jövedelemszerző tevékenység megszűnését igazoló dokumentumot is. Igazolni kell, hogy a pályázó a Covid-19 vészhelyzet miatt olyan munkavégzésből származó jövedelemforrástól esett el, amely tanulmányai finanszírozását biztosította, megkönnyítette – írták.
Forrás: MTI
Kép forrása
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…