Pécs ad otthont pénteken a Chinese Bridge, azaz a Kínai Híd elnevezésű nemzetközi kínai nyelvi verseny egyetemi hallgatóknak hirdetett magyarországi elődöntőjének – tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az MTI-t.
A Kínai Híd nyelvi verseny a Kínai Nyelvoktatási Tanács, a Hanban nagyszabású nemzetközi versenye, amelynek keretei között a résztvevők egyetemi hallgató, középiskolás és Kínában tanuló diák kategóriában mérhetik össze tudásukat. E világszerte egyre népszerűbb verseny elődöntőit évente húsz országban tartják, a döntőt Kínában rendezik – írták a közleményben.
A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának Konfuciusz Intézete által lebonyolított pécsi elődöntőre a pécsi, a Miskolci Egyetem, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem válogatóján kiemelkedő teljesítményt elérő tizenöt diák érkezik.
A versenyzőknek egy adott témához kötődő, általuk írt beszédet kell tartaniuk kínai nyelven, ezt a Kína-ismeretüket felmérő feleletválasztós kvíz, majd egy, a kínai kultúrához kapcsolódó művészeti produkció előadása követi – jegyezték meg. Hozzátették, az indulók teljesítményét szakmai zsűri pontozza, a nyelvi felkészültségen túl az előadói képességet is figyelembe veszik.
Az eredményesen szereplő hallgatók kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjat, kínai nyári tárborban való részvételt nyerhetnek, a két legjobb részt vehet a verseny döntőjében, Kínában – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…