Felsőoktatás

Pedagógusképzés – Változtattak a Klebelsberg-ösztöndíj szabályain

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban – jelentette be az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca csütörtöki, az MTI-nek küldött közleménye szerint.

Közölték, a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogram a tanári, tanítói vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatókat hivatott ösztönözni arra, hogy a végzettségüknek megfelelően, hosszú időre helyezkedjenek el.

Pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be. Az ösztöndíj összege félévente, a tanulmányi átlag függvényében 125-375 ezer forint lehet. A támogatottaknak vállalniuk kell, hogy a diplomaszerzés után a végzettségüknek, szakképzettségüknek megfelelően főállású pedagógusként helyezkednek el meghatározott intézményi körben – ismertették.

A Magyar Közlönyben közzétett rendeletmódosítás értelmében pályakezdőként egyház vagy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelői alapítvány által fenntartott köznevelési intézményben is munkába állhatnak a frissen végzett pedagógusok. A kibővített körbe tartoznak az egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény köznevelési intézményei is. A lehetőség vonatkozik minden jelenleg szerződéses hallgatóra és azokra a volt ösztöndíjasokra is, akik 2021. június 1-jét követően szerezték meg oklevelüket – olvasható a közleményben.

A közelmúltban döntöttek arról is, hogy a felsőfokú tanárképzés a jövőben hat helyett öt évig tart. 2022 szeptemberétől új szaktanári képzéseket indítanak természettudományos területen.

Forrás: MTI

 

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.