Szakképzés

Pénteken lesz a Szakmák éjszakája

Pénteken rendezik meg a Szakmák éjszakáját, amelynek keretében üzemlátogatások és különböző szórakoztató programok is várják az érdeklődőket – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Pölöskei Gáborné azt mondta, a rendezvényen 166 település vesz részt, és több mint 4500 programmal készülnek, amelyeken minden szakmáról tájékoztatást adnak, különös tekintettel a hiányszakmákra.

A programok között divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel – tette hozzá.

A rendezvény mottója: Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! Ennek megfelelően a résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.

Kitért arra, hogy a nagyvállalatok jelentős része üzemlátogatást is lehetővé tesz.

A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények regisztráció nélkül is látogathatók – közölte Pölöskei Gáborné.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.