Felsőoktatás

Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt

Péntekig meghosszabbította a Diákhitel Központ a hiteligénylési határidőt a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében a koronavírus járvány okozta nehéz helyzet miatt – közölte a központ az MTI-vel.

A közlemény szerint ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A képzési díjra költhető Diákhitel2 is folyamatosan igényelhető. A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe – közölték.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A Diákhitel2 ezzel szemben kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ azt is közölte: a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálata zárva tart. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van, a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben – amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval – elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését. Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.

A kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. A moratórium ideje alatt önkéntesen törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja – írták.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.