Felsőoktatás

Rendhagyó körülmények között, de zajlik a munka a felsőoktatásban

Rendhagyó körülmények között, szigorú egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett, de zajlik a munka a felsőoktatásban, így a felvételi folyamat is folytatódik – mondta az MTI-nek Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: egy olyan szakasz kezdődött el a felsőoktatási felvételiben, amely eleve alapvetően online zajlik. Április 20-tól érhetik el az ügyintézési funkciókat a képzésekre jelentkezők a felvi.hu honlapon, az E-felvételi rendszerében. Ellenőrizhetik és módosíthatják adataikat, pótolhatják a még hiányzó dokumentumokat, illetve egyszer akár az eredeti jelentkezési sorrendjüket is megváltoztathatják. Ez utóbbira július 9-ig van lehetőségük – sorolta Schanda Tamás.

Hozzátette, az elektronikus rendszerben a felvételizők figyelemmel követhetik a benyújtott dokumentumok és kérelmek feldolgozottságát, illetve azok eredményét, és azt is, hogy az egyes jelentkezési helyeiken – a már igazolt, rendelkezésre álló információk alapján – éppen hány pontjuk van. Az államtitkár elmondta, hogy az elektronikus rendszer a felvételiző által korábban megadott email-címre megküldi a fontos felhívásokat, információkat – mint például egy figyelmeztetést egy szükséges hiánypótlásra.

A felvételi- és záróvizsgákkal kapcsolatban felidézte: a kormány döntése alapján az egyetemek, főiskolák ezeket is úgy szervezik meg, hogy minimalizálják a személyes érintkezéseket.

Forrás: MTI
Kép forrása: Czeglédi Zsolt, MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.