Egyre több gyerek küzd magatartászavarral Magyarországon - mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus péntek reggel az M1 aktuális csatornán. A pszichológus…
Nem éri el a tízezret sem azon gyerekek száma, akik építőipari szakmát tanulnak, miközben kilencven helyen folyik a képzésük -…
Az országban elsőként középiskolai 3D-s szakemberképzést indít szeptembertől a Diákszempont Általános Iskola és Gimnázium. Az intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint…
Kevés idő alatt nagy tudásra szeretnél szert tenni? Hidd el, lehetséges! Amikor csak úgy, saját szórakoztatásunkra olvasunk önfejlesztő könyveket vagy…
Minden korábbinál többen vettek részt 2017-ben az Erasmus+ programban, amelynek keretében nagyjából 800 ezer fiatal tanulhatott vagy végezhetett önkéntes munkát…
Magyarországon elsőként a Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ működhet életpálya-tanácsadási feladatok ellátásának elősegítését végző kutató és fejlesztő-szolgáltató…
Nyolc filmes hiányszakma képzése indulhat meg idén a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, amelyre március 1-ig pályázhatnak oktatási intézmények és szervezetek.…
Több mint 14 500 kalandvágyó európai fiatal kap idén ingyenes InterRail vasúti bérletet a DiscoverEU elnevezésű új uniós kezdeményezés keretében…
Több mint ötvenezer látogatóra számítanak a 19. Educatio Nemzetközi Szakkiállításon - közölte a kiállítás főszervezője az M1 aktuális csatornán szerdán.…
Január 10-én nyílik meg a 2019-es Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, a helyszín ismét a Hungexpo lesz. Az Educatio kiállítás január…