Egy kutatás szerint a mai pályakezdőknek átlagosan 14 munkahelyük lesz életük során. Ráadásul, sokszor nem csak munkahelyet, hanem pályát is…
Bár iskolarendszerű képzéseken ingyenesen lehet szakmát szerezni, azoknak, akik rugalmas munkarendben, esetleg hétvégenként szeretnének tanfolyamra járni, csak fizetős felnőttképzések közt…
A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne…
A jelen kor oktatáspolitikája támogatja a szakmák tanulását. A TanfolyamOKJ.hu Blog szerint van élet a diplomán túl is. A TanfolyamOKJ.hu…
A TanfolyamOKJ.hu oktatási portál szerint súlyos tévhit, hogy egy tanfolyam csak drága és hosszú lehet. A szakmákról, képzésekről cikkező portál…
A Fővárosi Önkormányzat a budapesti középiskolák és felsőoktatási intézmények vezetőihez írt levélben kéri a csúsztatott iskolakezdés bevezetését a kényelmesebb utazás…
A cégek az idén eddig főként az adminisztrációs területre kerestek diákokat, míg tavaly a fizikai, segéd-, betanított munka, szakmunka kategóriában…
Már a 16-18 évesek is felvehetik az oltást, ezzel a lehetőséggel mintegy 90 ezer, technikumban vagy szakképző iskolában tanuló diák…
Magántanárt választunk, amikor baj van, bukás fenyeget, amikor érettségi, nyelvvizsga, egyetemi vizsga előtt állunk, és meg akarjuk erősíteni tudásunkat, illetve,…
Idén több mint 103 ezer tanuló: 90 729 nyolcadik, 7422 hatodik és 5019 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe…