Szakképzés

Színházi és filmes képzések indulnak ősztől Szentesen

A Színház és Film Intézet (SZFI) és a Koszta József Múzeum együttműködésével színházi és filmes képzések indulnak ősztől Szentesen, az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán írták alá a közművelődési intézményben.

Csányi János, az SZFI igazgatója a képzéseket bemutató sajtótájékoztatón elmondta: tíz évvel ezelőtt azért hozták létre az intézetet, mert a színházi és filmes területen jelentős igény van a jól képzett szakemberekre.

Az SZFI 110 szakmát oktat, ezek közül félszáz képzési rendszerét az intézmény dolgozta ki. A diákok egyaránt tanulhatnak iskolarendszerű és felnőttképzéseken, a Pécsi Tudományegyetem művészeti karával közösen pedig másoddiplomás képzéseket is kínálnak – közölte az igazgató.

Csányi János hangsúlyozta, hogy Szentes tökéletes helyszín a kihelyezett képzésekre, hiszen a városban hagyományai vannak a színházi oktatásnak. A Horváth Mihály Gimnázium 1978-ban Várkonyi Zoltán kezdeményezésére létrehozott drámatagozata a magyar színházi világ legfontosabb utánpótlás-nevelő intézménye.

A tervek szerint ősszel először hat-nyolc szakmában indulnak el a képzések, a teljes rendszer kialakítása pedig kettő-három év alatt várható – tette hozzá az igazgató, aki a Szentesen tervezett, érettségire épülő, emelt középszintű képzések között említette a színész, a táncos, a színháztechnikus és a közművelődési szakember képzést.

Mint mondta, a diákok felvételi folyamat után kerülnek be a kis létszámú osztályokba, a képzések pedig a gyakorlatokban közreműködő szakmai partnerekkel szoros együttműködésben zajlanak.

A diákok augusztus 15-től jelentkezhetnek, a nagyobb részt államilag finanszírozott képzések pedig október 1-jén indulnak.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.