Közoktatás

Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat

Szombaton 10 órától tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára. Szombaton 553 helyszínen csaknem 73 ezren felvételiznek – közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel.

Mint írták, a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 58 ezren jelentkeztek; a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem kilencezren, a 8 évfolyamoson több mint ötezerhatszázan vesznek részt. A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak.

Felhívták a figyelmet, hogy a vizsgázók számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább másfél méteres védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb tíz fő tartózkodhat.

Az intézményekbe való beléptetésre vonatkozó további szabályokról (például lázmérés belépés előtt, kézfertőtlenítés, maszkviselés szabályai) a jelentkezést fogadó intézmény vezetője saját hatáskörében dönt – tették hozzá.

Jelezték azt is, azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 27-i pótló írásbelin vizsgázhatnak.

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel még egy pótidőpontot jelöltek ki: a február 4-i alkalmon kizárólag azok vehetnek részt, akik jelentkeztek a vizsgára, ám – igazoltan – az előző két vizsganap egyikén sem tudtak megjelenni koronavírus-fertőzés, hatósági karantén vagy egyéb, elháríthatatlan ok miatt – tették hozzá, kiemelve, hogy ismétlésre nincs mód, mindenki csak egyszer vizsgázhat.

A hivatal szerint a 2021/2022-es tanév felvételi eljárásában 544 középiskola (az érintett intézmények 48 százaléka) írta elő, hogy a hozzájuk jelentkezők előzetesen részt vegyenek a központi írásbeliken.

A vizsgával kapcsolatos további információk a hivatal honlapján olvashatók.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Social media toborzás tévhitek a Facebooktól a TikTokig

Interjú Knáb Anitával és Szilvási Gáborral Nem mindegy, hogy egyedül a céglogóra bízzuk cégünk toborzási…

2024. 02. 12.

Vezető helyen az ELTE Informatikai Kar

A Diploma 2024 kiadványban a HVG nyilvánosságra hozta a legjobb egyetemek összesített rangsorát és a…

2023. 12. 11.

Mire kíváncsiak az IT-sok az álláskeresés során?

Az álláshirdetések hiányosságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, ha egy vállalat nem találja meg a megfelelő szakembert…

2023. 12. 1.

Három tipp, hogy zökkenőmentes legyen minden tárgyalásod

Az elegáns megjelenés az üzleti találkozók, megbeszélések elengedhetetlen „kelléke”. Nem véletlenül fogalmazunk így. Ugyanis pusztán…

2022. 12. 22.

Első nap az irodában? Ezt vedd fel!

Az első benyomás, azt mondják, roppantul fontos. A fellépésed milyensége pedig előre sok mindent elárul.…

2022. 10. 26.

Így lehetséges az irodád stresszmentes átköltöztetése

Új otthonba költözni rendkívül stresszes, azonban gondolj csak bele, mennyivel nehezebb lenne ez akkor, ha…

2022. 09. 27.