Több diák utazhat külföldre ösztöndíjjal

A korábbi összeg kétszeresére, 30 milliárd euróra (9600 milliárd forintra) emelné az Erasmus program finanszírozását az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetési ciklusban – jelentették be szerdán Brüsszelben.

A testület tájékoztatása szerint ebből 25,9 milliárd euró jutna az oktatás és a képzés területére, 3,1 milliárd az ifjúságpolitikára, 550 millió pedig a sportra.

„Ez messze a legnagyobb növekedés a friss uniós költségvetési javaslat keretében előterjesztett projekteket tekintve” – hangsúlyozta Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyekért felelős biztos.

Hozzátette: a program hozzá fog járulni a fiatalok helyzetének javításához, az európai oktatási térség létrehozásához és az európai identitás megerősítéséhez.

A bizottság növelni kívánja a kedvezményezettek számát; a büdzsé megduplázásával becslések szerint csaknem 12 millió ember támogatása válik lehetővé 2021 es 2027 között. A lehetőség a diákok mellett például a gyakornokok, az oktatók, a trénerek, az ifjúságsegítők, a sportedzők és a szakképzésben részt vevők előtt is nyitott. Ez a jelenlegi ciklusban regisztrált résztvevők számának háromszorosát jelenti. Emellett utazási tapasztalatokkal is erősítenék az európai identitást a DiscoverEU elnevezésű új kezdeményezéssel.

A brüsszeli testület kiemelt hangsúlyt fektetne a jövőben az olyan tanulmányi területekre, mint a megújuló energia, az éghajlatváltozás, a környezetmérnökség, a mesterséges intelligencia és a formatervezés.

Mint írták, fontos cél a különböző társadalmi hátterű emberek bevonása és az erősebb kapcsolatok kiépítése a világ többi országával.

Tavaly volt a felsőoktatási csereprogram fennállásának 30. évfordulója. Indulása óta több mint 9 millióan vettek részt a programban. Több mint 5 millióan, köztük 3,3 millió diák részesült külföldi egyetemi oktatásban. A résztvevő országok száma időközben 11-ről 33-ra emelkedett, és 169 partnerország is csatlakozott hozzájuk.

A keretköltségvetést és az új szabályokat a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Több diák utazhat külföldre ösztöndíjjal

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.4)