Felsőoktatás

Több mint egy évtized után emelkedhet a hallgatói normatíva

Több mint egy évtized után emelkedhet a felsőoktatási intézményekben a hallgatói normatíva, a felsőoktatási törvény tervezett módosításával 2020. február 1-től a mostani 119 ezer forintról 166 600 forintra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel.

A szaktárca az MTI kérdésére közölte: ezzel a lépéssel megvalósul a szociális és tanulmányi ösztöndíj növekedése, a hallgatók sikerességét is segítve. Rámutattak: az intézkedés kötődik az EMMI és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között fennálló stratégiai együttműködéshez.

Ismertetésük szerint a hallgatói létszámok iránya alapján átlagosan 116 ezer állami (rész)ösztöndíjast érint az emelés, amelynek 2020. évre vetített költségvetési hatása – a további évekre beépülően –  4 milliárd forint. E fölött realizálódik még a hallgatóknál a 2018. szeptember 1-jétől a szociális jellegű ösztöndíjak 40 százalékos emelése, amelynek költségvetési hatása 2018-ban 4 hónapra 750 millió forint, 2019. évre a 2018-as emeléssel együtt (teljes évet nézve) 6.5 milliárd forint.

A minisztérium kitért még arra, hogy a doktori képzésre felvehető állami ösztöndíjas létszám is emelkedik 2019. szeptember 1-jétől, a korábbi években biztosított 1300 helyett 2000 hallgatóra.  Ezzel a lépéssel szélesedik a legmagasabb képzési szinthez való hozzáférés lehetősége, ezzel is előmozdítva a legmagasabban képzettek számának növekedését, valamint a felsőoktatási intézmények oktatói-kutatói utánpótlását.

A létszám emelés összesen 745 millió forint ráfordítást igényel a 2019-es évben, mely a következő esztendőkben is rendelkezésre fog állni – jelezte a szaktárca.

A parlamentnek az emberi erőforrások minisztere által benyújtott törvényjavaslat, amelyet az érintett szakmai érdekképviseleti szervezetekkel egyeztettek, tartalmazza még, hogy a kancellári pályázatokat bíráló bizottságban indokolt az érintett intézmény rektorának részvétele, amely a későbbi együttműködés alapjául szolgálhat.

A rektoroknál a hatvanötödik életévig tartó magasabb vezetői megbízásról szóló szabályt enyhítenék, a kormány álláspontja szerint az intézmény vezetésében nagy tapasztalattal bíró rektoroknál indokolt lehetőséget biztosítani egy korlátozott időtartamban a hosszú távú programok, intézményfejlesztések végig vitelére. Az oktatói munkakör betöltésének hetvenedik életévig szóló határideje továbbra is fennáll.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.