A Debreceni Egyetemre (DE) a tavalyihoz képest mintegy 12 százalékkal több, az általános felvételi eljárásban felvett 7420 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a magyar nyelvű képzéseken szeptembertől.
Szilvássy Zoltán rektor elmondta azt is: az angol nyelvű képzésekre 2007 külföldi hallgatót vettek fel, számuk 10 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az idei naptári évben a Debreceni Egyetemre felvettek száma összességében már meghaladta a tízezret, amire az egyetem történetében még nem volt példa – tette hozzá a rektor.
Bács Zoltán, a DE kancellárja bejelentette: a Neumann János Egyetem szolnoki gazdálkodási kara kiválik az intézményből és beolvad a Debreceni Egyetembe. A DE új szolnoki campusán 270 elsőéves kezdi meg a tanulmányait szeptemberben.
Bartha Elek oktatási rektorhelyettes a részleteket ismertetve kiemelte: idén az orvos- és egészségtudományi, a gazdaságtudományi és a pedagógusképzés, valamint a műszaki tudományok volt a legnépszerűbb képzési terület. A legtöbb elsőévest a gazdaságtudományi, a bölcsészettudományi, a gyermeknevelési és gyógypedagógiai, a természettudományi és technológiai, valamint műszaki kar iskolázza be a 2019-2020-as tanévre.
A műszaki karra mintegy 40 százalékkal több elsőévest vettek fel, mint tavaly (számuk 439-ről 611-re nőtt), ami jól tükrözi, hogy a térségi iparfejlesztés eredményeként jelentősen nőtt a műszaki végzettségű szakemberek iránti igény – fűzte hozzá.
A legmagasabb, 460 volt a ponthatár az osztatlan, nappali tagozatos, államilag finanszírozott angol nyelv és kultúra – olasz nyelv és kultúra tanára szakon. A kommunikáció és médiatudomány, valamint a jogász államilag finanszírozott nappali képzésén legalább 440 pontot kellett elérni, míg a pszichológia alapképzés állami ösztöndíjas nappali tagozatán 436 pontra volt szükség a sikeres felvételihez – ismertette a rektorhelyettes.
Bartha Elek tájékoztatása szerint öt új szakot indítanak szeptembertől: a hallgatók romológia alapszakon, lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnöki alapszakon, kulturális mediáció mesterszakon és – új duális képzésként – vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzésben kezdhetik meg a tanulmányaikat Debrecenben.
Pósánné Rácz Annamária, az egyetem oktatási igazgatója jelezte: a pótfelvételi eljárásban egy önköltséges szakra jelentkezhetnek a hallgatók, de kivételként az országban egyedül állami ösztöndíjjal támogatott ápolás mesterszakra is lehet jelentkezni a pótfelvételi keretében a Debreceni Egyetemre.
Forrás: MTI
Kép forrása
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…