Felsőoktatás

Újabb hat egyetem átszervezéséről döntött a kormány

A kormány újabb hat egyetem működési és finanszírozási modellváltásáról döntött – nyilatkozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán.

Az államtitkár jelezte: az ezzel és a további átszervezésekkel kapcsolatos törvénymódosítást kedden nyújtotta be a szaktárca a parlamentnek. A modellváltás célja, „hogy az egyetemek a helyi társadalmi élet, a felelős polgárság képzése és a gazdaságfejlesztés motorjává váljanak” – mondta Bódis József.

A kormány ezért arról döntött, hogy az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem – egy új struktúrában működik tovább. Bódis József hozzátette, 2020. július 1-jével az egyetemek alapítói és fenntartói jogai a közvetlen állami fenntartás helyett egy kifejezetten erre a célra alapított vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek.

A modellváltás első példája a Budapesti Corvinus Egyetem volt – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: a most átalakuló intézmények nem szakadnak el az államtól, hanem azzal, mint a felsőoktatási szolgáltatásokat megrendelő szereplővel 15-20 éves keretszerződés és 3-5 éves finanszírozási szerződés keretében alakítják ki a kapcsolatukat.

Az intézményi átalakítások elsősorban az agrárterületet érintik: 2020. augusztus 1-től az Eszterházy Károly Egyetem Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kara és a Pannon Egyetem Georgikon Kara a Szent István Egyetem szervezetébe olvad be. Ezt követően a teljes Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem összeolvad, ezzel párhuzamosan a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara az Óbudai Egyetem szervezetének részévé válik, megteremtve ezzel, hogy a Szent István Egyetem agrár tudásközponttá válhasson – mutatott rá az államtitkár.

Hozzátette: más területet is érint az átszervezés. A Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kara szintén augusztus elsejétől a Károli Gáspár Református Egyetem szervezetéhez fog tartozni.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.