Felsőoktatás

Vállalkozás- és gazdálkodástudományi doktori iskolát indít a BGE

Vállalkozás- és gazdálkodástudományi doktori iskolát indít szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). A doktori iskola, amelyet Losoncz Miklós kutatóprofesszor vezet, elsősorban a kis- és középvállalkozások üzleti és menedzsment tématerületeit helyezi képzési és kutatási fókuszába – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Az iskolában társadalomtudományok tudományterületen, gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományágban, ezen belül a vállalkozások kutatásának területén kívánnak szakembereket képezni. Elsősorban gazdasági jellegű mesterszakokra épülő képzések lesznek, de az iskola nyitott más mesterszakos végzettséggel rendelkező jelentkezők előtt is, akik a vállalkozás- és gazdálkodástudományok terén kívánnak tanulmányokat folytatni – jelezték.

Heidrich Balázs, a BGE rektora szerint az egyetem képzési kínálatának fejlesztése és az alkalmazott tudományok egyeteme rang 2016-os elnyerése mellett a vállalkozás- és gazdálkodástudományi doktori iskola indítása is kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy az intézmény sikeresen bővítette oktatási és kutatási portfólióját, mindamellett, hogy fokozatosan tudta emelni a képzések minőségét – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.