Szakmák

Villanyszerelő fizetések és lehetőségek vállalkozóként

Évek óta tapasztalható Magyarországon, hogy az építőipari, szerelő szolgáltatásokra nehéz megfelelő szakembert találni, és a legtöbb szakinál hosszú, több hónapos várólisták vannak.

Nem kivétel ez alól a villanyszerelő vállalkozók munkája sem – állítja a TanfolyamOKJ.hu blog.

„Gyakorlatilag két kézzel kell kapkodni a jó és egyben megfizethető szakemberek után. Időben át kell gondolnia az embernek, ha szeretné felújítani saját házát vagy lakását.”

A megrendelők szemszögéből ez kifejezetten hátrányos, szolgáltatói szempontból azonban előnyt jelenthet. Hiszen az olyan hiányszakmák esetén, mint a villanyszerelő, a magas kereslet és alacsony kínálat felhajtja az árakat is, így a szakemberek többet kérhetnek el a munkájukért – világít rá a cikk.

Éppen ezért, akitől nem állnak távol a szerelési munkák, a villanyszerelő szakma jó választás lehet, hiszen ezzel még mindig átlagon felüli fizetésre tehet szert. Az átlagos villanyszerelő óradíj 2020-ban is kiemelkedő volt.

A szakmában rejlő lehetőségeket, és a fizetéseket taglaló cikk hangsúlyozza, hogy a kereseti lehetőségek függenek a földrajzi elhelyezkedéstől, a gyakorlattól, és természetesen attól is, hogy a villanyszerelő vállalkozó, vagy pedig alkalmazottként vállal munkát.

 

Villanyszerelő fizetés gyakori kérdések, átlagfizetések

Az akár fél év alatt is megszerezhető OKJ-s szakképesítésről szóló cikk részletesen bemutatja, hogy kutatásai alapján mely területeken milyen átlagfizetésekkel számolhatnak a villanyszerelőként dolgozók.

Emellett a portál a villanyszerelő vállalkozók óradíjairól, napidíjairól is konkrét adatokat közöl, és a fizetésekkel kapcsolatos gyakori kérdésekre is kitér.

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.