Mégis megtartják az Országos Képzési Jegyzéket, vagyis az OKJ-t, viszont jelentősen átalakítják – írja a Népszava.
A lap birtokába került az OKJ-rendelet módosításáról szóló, a kormány által még nem tárgyalt előterjesztés. Bár a korábbi tervek szerint felszámolták volna az egész OKJ-s rendszert, ez a dokumentum továbbra is az OKJ elnevezést használja, és az azt szabályozó kormányrendelet módosításairól, nem pedig a teljes rendszer kivezetéséről szól.
A Népszavának az előterjesztés tartalmát ismerő szakemberek azt mondták, erre azért kerül sor, mert egy jogi szempontból is teljesen új rendszer felállításához a szakképzési törvényt is módosítani kellene, erre viszont – a jövő évi beiskolázási időszak közelsége miatt – már nem nagyon van idő.
Magát az OKJ-rendeletet viszont valóban az eddigi tervek szerint módosítják, a képzéseket két külön csoportba sorolják majd. Az egyikbe az „alap” – például az asztalos, bádogos, villanyszerelő – szakképesítések kerülnek. A másikba pedig a specializációk, amelyek valamelyik alapszakmára épülnek, így lehet majd például az asztalosból műbútorasztalos. Az alapszakmákat csak az iskolarendszerben – ötéves technikumban vagy hároméves szakképző iskolákban – lehet majd tanulni, a specializációkat pedig csak a felnőttképzés keretében.
A módosítással jelentősen kibővítik azoknak a szakmáknak a körét, amiket csak iskolában lehet majd elsajátítani – eddig mindössze 27 ilyen szakma volt, jövőre sokkal több lesz, amelyet felnőttképzéssel foglalkozó cégek tanfolyamain nem lehet majd kitanulni.
„Azok, akik felnőttképzésben szeretnének szakmát tanulni, idén még biztosan megtehetik, és az elinduló képzések biztosan végigmennek. A jövőre várhatóan megszűnő képzések ellenére, a korábban megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.” – nyilatkozta közleményében a Centrum Oktatóközpont.