A fizikai dolgozókat elsősorban teljesítmény-alapú juttatásokkal tudják megtartani a cégek – derül ki a BrandFizz Employer Branding Kft. felméréséből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
A munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó cég 967 kékgalléros munkavállaló bevonásával készített felmérést tavaly és idén május között.
A felmérés szerint a fizikai dolgozóknak is szükségük van munkájuk elismerésére. A megkérdezett munkavállalók 48, illetve 38 százaléka szerint a dolgozók felmondása elsősorban a teljesítményalapú bónusz, illetve a teljesítmény elismerésének hiányával magyarázható. A válaszadók 37 százaléka vélekedett úgy, hogy a dolgozók kilépése a nem megfelelő fizetéssel, valamint a munka és magánélet egyensúlytalanságával áll összefüggésben.
A közlemény idézte Horváth Ádámot, a BrandFizz Employer Branding Kft. társalapítóját, aki rámutatott: a dolgozók megtartása érdekében a fizetés mellett átlátható juttatási rendszerre is szükség van. A munkaerő megtartása nem oldható meg egy jól sikerült és nagy költségvetésű céges karácsonyi bulival – jelezte a szakember.
A felmérésből kiderült, a fizikai dolgozóknak fontos, hogy milyen a csapat és milyen hangulatban telik a munkaidő. Ezeket a tényezőket csupán a stabil, biztonságos munkakörnyezet iránti igény és a fizetés előzi meg.
A kutatás szerint a kékgallérosok nagyvállalatnál szeretnek a legjobban dolgozni. Meghatározó számukra, hogy elégedettek legyenek a közvetlen felettes személyével, elérhetőségével, valamint a kihívással is.
A kutatásban vizsgálták azt is, hogy milyen csatornákat használnak tájékozódásra a kékgalléros álláskeresők. Az eredmények szerint 58 százalékuk ismerősökön, barátokon keresztül tájékozódik, közel 37 százalékuk megnézi a cég karrier oldalát álláskereséskor, hírlevéllel viszont csak 11 százalékuk érhető el.
A 2016-ban alapított BrandFizz Employer Branding Kft. a munkáltatói márka kiépítésében nyújt segítséget a vállalkozásoknak, hogy alkalmazkodni tudjanak a megváltozott munkaerőpiaci körülményekhez.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…