A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben – mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Kifejtette: a programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet.
A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában arányosítanak, a munkáltatónak is hozzá kell járulnia a diákfoglalkoztatáshoz. Példaként említette, hogy 8 órás munkaidő esetén az állam 6 órás foglalkoztatást áll a minimálbér és a garantált bérminimum és járulékai mértékéig, a munkáltatónak a 2 órát kell hozzátennie.
Marczinkó Zoltán úgy értékelte, a diákmunka programok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a diákok alkalmazásával biztosítani lehet a szezonalitás miatt jelentkező többlet munkaerő igényt, valamint hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…