Közoktatás

Csekély a hatása a közösségi médiának a serdülők életére egy kutatás szerint


A közösségi médiának csekély hatása van a serdülők életére – állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában.

Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportjának tanulmánya szerint a család, a barátok és az iskolai élet nagyobb hatással van a serdülők elégedettségére, mint a közösségi média.

A tanulmány szerzői kiemelték, hogy kutatásuk mélyebb és megalapozottabb, mint a témában korábban született korábbi vizsgálatok – számolt be róla kedden a BBC News.

A kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmányukban arra keresték a választ, hogy a közösségi médiát az átlagosnál többet használó kamaszok vajon kevésbé érzik-e jól magukat a bőrükben, kevésbé elégedettek-e életükkel, valamint arra, hogy az elégedetlen kamaszok több időt töltenek-e a közösségi médiával.

A korábbi kutatások, amelyek a képernyőidőt, technológiát és a gyerekek mentális egészségét vizsgálták, gyakran bizonyultak ellentmondásosnak.

Andrew Przybylski és Amy Orben, az Oxfordi Egyetem internetkutatói úgy vélik, a korábbi eredmények nem adhattak teljes képet, mert sokszor az adatok korlátozott körén alapultak.

Az új tanulmány viszont arra a következtetésre jutott, hogy az élettel való elégedettség és a közösségi média használata közötti kapcsolat szinte elenyésző, kevesebb mint 1 százalékban befolyásolják a kamaszok jóllétét.

Przybylski, a kutatóintézet igazgatója leszögezte: „egy ember élettel való elégedettségének 99,75 százalékban semmi köze a közösségi médiához”.

A 2009 és 2017 között végzett kutatás 10 és 15 év közötti serdülőket kérdezett meg arról, mennyi időt töltenek a közösségi médiával egy átlagos iskolai napon. Azt is értékelte, hogy a válaszadók mennyire voltak elégedettek életükkel különböző szempontokból.

A kutatásból kiderült, hogy ugyan a lányok többi időt töltenek a közösségi médiával, de ennek a hatása is elenyésző volt, nem nagyobb, mint a fiúknál. A hatások kevesebb mint fele volt statisztikailag szignifikáns.

„A szülőknek nem kell aggódnia a közösségi médiával töltött idő miatt” – hangsúlyozta Przybylski. Hozzátette: az aggodalmat semmi sem támasztja alá, „már máshogy kell kezelnünk a képernyőidőt”.

A kutatók szerint most az a fontos, hogy kiszűrjék azokat a fiatalokat, akikre a közösségi média bizonyos hatásai kockázatot jelentenek, és megtalálják azokat a tényezőket, amelyek hatással vannak rájuk.

Brit gyermekegészségügyi szakemberek továbbra is azt tanácsolják, hogy a gyerekek egy órával lefekvés előtt már ne időzzenek a képernyő előtt, mivel mentális egészségük érdekében szükségük van az egészséges éjszakai alvásra.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.